Előre rögzítem, hogy nem vagyok zenei kritikus. Már jó pár hónapja terveztem, hogy meghallgatom a Doors Emlékzenekart. Ez végül meg is történt idén, a Szigeten; a csütörtöki napon léptek fel a Blues színpadon. Hallottam már kiváló emlékzenekarokat, például a Led Zeppelin számokat játszó Codát (Rudán Joe vokáljával), de volt már szerencsém katasztrofálisakhoz is (őket fedje a feledés jótékony homálya), úgyhogy ambivalens érzésekkel készültem erre a koncertre.
Pláne hogy – anélkül, hogy a blaszfémia vádja érne -, szerintem szentségtörésnek tűnik már eleve, ha valaki Morrison sikoltásait próbálja meg utánozni. (Márpedig Morrisonon kívül csak Kerouac Dean Moriarty-ja tudott ilyen ördögien vihogni, őt meg ugyebár „élőben” kevesen hallhatták.) Nagyjából ez olyan kísérlet, mintha valaki Latinovits hibás „t” betűit próbálná meg utánozni, anélkül, hogy kiröhögtetné magát.
http://www.youtube.com/watch?v=4-EIi7ToTkA
Nem fér hozzá kétség, hogy az énekes (Menszátor Héresz Attila) hangja valóban alkalmas Doors-számok előadására, de az embernek akkor is nagyon el kell vonatkoztatnia az Eredetitől. Azt nem tudom, hogy Menszátor „magától” is mindig ennyire szét van-e csúszva (ismerőseim korábbi koncerteken is így látták) vagy a Morrison-image kívánja ezt meg, de nem feltétlenül lenne erre (mindig) szükség: Morrisonnak is voltak tiszta pillanatai, koncertjei. Sajnos Oliver Stone filmje éppen a „mindig betépett rocksztár” képét erősítette fel, szinte abszolutizálta Morrisonról.
Az emlékzenekar többi tagjáról: a billentyűs áll a legközelebb ahhoz, hogy Manzarek játékát és hangzását reprodukálja. Kár, hogy éppen őt hagyták a legkevésbé érvényesülni, legalábbis annyira, mint amekkora hangsúly a Doorsban az orgonára esett. Alább a Light my fire, ahol elég „tér” jut neki:
http://www.youtube.com/watch?v=aD_NXE9AXx4
A (kevésbé) vájtfülűek számára a szólógitár hangzása (Fender Stratocaster?) lehetett a legzavaróbb, amelynek nem sok (semmi!) köze volt Robbie Krieger Gibson SG-jének hangzásvilágához. Aztán a basszusgitáros: nem akarom elvenni a basszer kenyerét, de Doors koncertet basszussal én még nem láttam! (A tévéstúdiók felvételei és a stúdiómunkák már más lapra tartoznak.)
A banda egyébként a Not to touch the earth szám alatt közelítette meg számomra a Doors-nívót és nem is akarom, hogy úgy tűnjék: „lehúzni” akarom a Doors emlézenekart. A „leisztungot” ugyebár értékelni kell – ahogy Fábry Sándor szokta mondani… Egyébként is jó volt látni jól szituált ötven-hatvan éves párokat és olyan nyikhajokat, akikből ki nem nézte volna az ember, hogy fújják a Doors-szövegeket (és itt nem csak az olyan populáris popslágerekre gondolok, mint a Light my fire vagy a Hello I love you.)
Egy korábbi bejegyzésem Morrisonról:
http://antiglob.freeblog.hu/archives/2008/12/19/Gondolattoredekek_Jim_Morrisonrol/
Még nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
